Tudtad? Ha nem alszol eleget, akkor könnyen megbetegedhetsz? Ha éjjelente nem pihened ki magad rendesen, sokkal könnyebben gyűrhetnek le a betegségek…

A nyugodt, pihentető alvás rendkívül fontos szervezetünknek!

Szakemberek szerint legalább hét óra szükséges a jó éjszakai alváshoz.
Ha nem alszunk eleget és nem pihenjük ki magunkat éjjelente, másnap sokkal nehezebben, fáradtabban ébredünk, nehezünkre esik koncentrálni, odafigyelni feladatainkra, pl. csökken a reakció idő, figyelmetlenné válunk (ez főleg vezetésnél nagy probléma) ingerlékenyebbek, feszültebbek leszünk, hangulatunk is jobban ingadozhat.

Egy amerikai kutatás szerint, azok a felnőttek, akik 6 óránál kevesebbet aludtak kétszer gyakrabban fordult elő náluk szívroham és stroke.
Az alváshiány szív és érrendszeri valamint anyagcsere betegségek kialakulásához és súlyosbodásához vezethet.
Felmerülő bizonyítékok arra utalnak, hogy a kevés alvás növelheti a különböző rákbetegségek kockázatát is.
Magas vérnyomás és cukorbetegség is kialakulhat.
Gyengül az immunrendszerünk, fogékonyabbak leszünk a fertőző betegségekre és nehezebben gyógyulunk ki belőlük. (Forrás: www.journalsleep.org)

Az alváshiánytól öregebbnek, nyúzottabbnak, szomorúbbnak, betegesebbnek tűnik az arcunk és ezáltal az egész külső megjelenésünk. Ez azért elég riasztó jövőkép!

Érdemes odafigyelni, hogy hogyan és mennyit alszunk!

Ehhez nyújthat segítségét az alábbi 15 ötlet:

  1. A jó alvás legfontosabb kelléke a jó matrac! Vásárláskor szánjuk időt rá és válasszunk kényelmes, saját igényeinknek megfelelő matracot. Sokféle matrac kapható, vásárláskor nyugodtan próbáljuk ki, melyik számunkra a legkényelmesebb.
  2. Fontos a megfelelő párna kiválasztása is – A nyaktámasszal ellátott párna segít hogy gerincünk egyenes maradjon.
  3. Jó minőségű, lehetőleg pamut ágynemű az izzadás és egyéb bőr irritáció elkerülése miatt lényeges szempont.
  4. Kényelmes, lehetőleg pamut hálóruha szintén fontos.
  5. Nélkülözhetetlen a friss levegő is, ezért a kora esti órákban jól szellőztessük ki a hálószobát.
  6. Ne legyen túl meleg a szobában. Szakemberek szerint a jó alváshoz 18 fok az ideális hőmérséklet.
  7. Nyugodtabban alszunk , ha besötétítjük a hálószobát. Főleg időseknél és gyermekeknél gyenge éjszakai fény jó hatással lehet nyugalmukra, biztonságérzetükre.
  8. Fogyasszunk könnyű vacsorát! Ne együnk nehéz, zsíros ételeket és főleg ne együnk sokat. Este, hat óra után már lehetőleg ne együnk.
  9. Az esti nassolás csoki, egyéb édesség sem igazán jó ötlet, mert energiával tölt fel és nehezebb lesz tőle elaludni.
  10. Fárasztó, stresszes nap után este, lefekvés előtt:
    – Kortyolgassunk el egy langyos csésze citromfű teát.
    – 
    Cseppentsünk 1 csepp citromfű, vagy levendula olajat a RIKA aroma medálra. Amíg nem fekszünk le, tegyük a nyakunkba és lélegezzük be az illatot. Éjszakára tegyük magunk mellé az éjjeliszekrényre, vagy akasszuk fel az éjjeli lámpára. A citromfű illóolaj hatása: belélegezve csökkentheti a belső feszültséget, ezért jó hatással lehet a szívpanaszokra és az idegi alapú gyomorbántalmakra is. A levendulaolaj sok-sok jó tulajdonsága mellett, nagyon jó nyugtató hatással bír, segítheti az elalvást és az alvászavarokat is megszüntetheti.
  11. Mielőtt aludni térünk, már ne nézzünk TV-t és ne is internetezzünk, mert ezek után sokkal nehezebben kapcsol ki az agyunk.
  12. Hallgassunk zenét.  A lágy, nyugtató dallamok lecsendesítik elménket.
  13. Olvassunk könyvet! Persze ne izgalmas krimit, hanem például szakirodalmat, nézegessünk útikönyveket, vagy más nyugodt témájú olvasnivalót válasszunk.
  14. Lefekvés előtt 1-2 csepp illóolaj fürdővízbe adagolva hatásos segítség.  A mély alvást elősegítő aromafürdőhöz a citromfű olaj  ill. a levendulaolaj nagyon jól használható.
  15. Használhatunk „RIKA Aromakövet” is. Egy csepp 100 %-os levendula illóolaj hatása nyugtató, segítheti az elalvást és nagymértékben hozzájárulhat a nyugodt, pihentető alváshoz.
A nyugodt, pihentető alvás gyermekeink számára is fontos! 

Erre is van természetes gyógyír!
>> > Mit tehetsz, ha nem tud elaludni, ha éjszakánként felébred gyermeked?

* * *

E bejegyzésben is olvashatunk az aroma medálról és aromakőről.
Mégis, mik ezek és hogyan működnek? 

A Rika AromaÉkszer medálok és az RIKA Aromakő természetes alapanyagból -vörös és fehér agyagból- készülnek. Közel 1000 fokos hőmérsékleten égetjük, így lesz belőle porózus szerkezetű kerámia, ami képes az illóolajokat felszívni, pár napig tárolni és hőforrás nélkül párologtatni.

A RIKA kerámia termékek apró pórusaiból szép lassan párolog el az illóolaj, ill. az aromavíz, melynek nyugtató, altató hatására békésebben, csendesebben, nyugodtabban telhetnek az éjszakák.

RIKA AromaÉkszer - szív motívumos medál - kör
RIKA AromaÉkszer – szív motívumos medál

* * *

Az aromaterápia, a nyugtató illóolajok jótékonyan befolyásolhatják szervezetünket. Ehhez fontos a megbízható helyről származó, 100 % tisztaságú, természetes illóolajok használata. Azért, hogy kiváló minőségüket minél tovább megőrizzük, feltétlenül fontos odafigyelni az illóolajok megfelelő tárolására is.

* * *

FONTOS!

===> Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek.

===> Aki nem jártas az illóolajok világában és nem ismeri a különféle olajok aromaterápiás hatásait, annak javasoljuk, kérje szakképzett aromaterapeuta tanácsát, segítségét!

===> Kérjük, figyelembe venni, hogy az aromaékszerek használata nem helyettesít semmilyen orvosi vizsgálatot és kezelést!

* * *

Kedves Olvasó!
Ha Neked is vannak jól bevált módszereid, ötleteid a jó alváshoz, kérjük oszd meg velünk!

Jó pihenést! Szép álmokat kívánunk!

* * *

A 4 legújabb RIKA AromaÉkszer…

Címkék: , , , , , , , , , ,