Nincs is annál jobb érzés, mint…
amikor az ember boldogan és kipihenten ébred!

Még októberben történt…

„Öten, volt középiskolai osztálytársak, barátnők, minden évben, valamikor nyár végén, ősz elején találkozunk. Férjestől, gyermekestől összegyűlünk valamelyikőnknél és együtt töltjük a napot.
Jókat beszélgetünk, (az idén már 36 év távlatából) felelevenítettük a régi dolgokat, s persze megosztottuk egymással a legfrissebb híreket is.
Ilyenkor jut idő mindenre, ez a nap erre van szánva és már előre számít rá mindenki, és ami a lényeg, nagyon jól érezzük magunkat együtt! 

Ha tehetjük, valami meglepetéssel, ajándékkal mindig készülünk erre az alkalomra.
Itt nem kell valami nagy dolgokra gondolni, mert nem ez a lényeg, annál inkább az, hogy saját készítésű ajándékkal lepjük meg egymást…
… és olyan jó, hogy a két találka közti időben is emlékeztetnek barátságunkra…

Az idén, nekünk nem kellett sokat gondolkodni, hogy mi legyen a tökéletes meglepetés ajándék …
Épp akkor készültek el a vörös-barna illatosítható medálok első változatai.
Előtte este a díszdobozok is megkapták végső formájukat, amelybe levendula illóolaj társaságában került az illat ékszer.
Mivel nincs két tökéletesen egyforma aroma ékszer, ezért barátnőim választhatták ki a lezárt dobozok közül „zsákbamacskaként” a sajátjukat.
Úgy tűnt, mindenki ráérzett, melyik illik hozzá… Vagy talán az ékszer talált rájuk?

Mindenesetre igazán jó érzés, hogy a RIKA AromaÉkszerekkel örömet szerezhettünk!

RIKA AromaÉkszer szív motívumos hatszög medál
RIKA AromaÉkszer szív motívumos hatszög medál

 

Amiért ezt a történetet elmeséltem:

Tegnap este Hédi barátnőm felhívott, hogy boldog születésnapot kívánjon. 🙂
Beszélgetés közben elmesélte, hogy aznap, amikor találkánkról hazament, rögtön kipróbálta tőlünk kapott ajándékát. Cseppentett egy csepp levendula illóolajat a kerámia medálra és feltette a nyakláncot.
Lefekvéshez készülődés, tv nézés közben is érezte és élvezte a finom illatot.

(Még októberi találkozásunkkor mesélte, hogy nagyon nehezen tud elaludni és rosszul is alszik.)
Másnap reggel, amikor felébredt, boldogan állapította meg, hogy végigaludta a teljes éjszakát!
És, ami a lényeg! Nagyon jól aludt.

Amióta használja a RIKA AromaÉkszert, eltűntek az álmatlanul töltött éjszakák és kipihenten ébred!

Azt hiszem, ettől szebb szülinapi ajándékot nem is kaphattam volna! 🙂

Hihetetlenül jó érzés, hogy a RIKA AromaÉkszerekkel segíthetünk és hozzájárulhatunk a jobb közérzet eléréséhez!

 

* * *

A nyugodt, pihentető alvás gyermeknek, felnőttnek egyaránt fontos! 

Ha nem alszunk eleget, akár betegek is lehetünk…
Ne várjunk a csodára, hanem tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy jól aludjunk! Ehhez adnak tanácsot az alábbi blogbejegyzéseink:

>>> A pihentető alvás titka – 15 tipp, hogy jól aludjunk!

>>> Mit tehetünk, ha nem tud elaludni, ha éjszakánként felébred gyermekünk?

 

* * *

A 4 legújabb RIKA AromaÉkszer…

Címkék: , , ,