„Örülök, hogy viselhetem!”

Még októberben történt…
Ebben a bejegyzésben már írtam erről az eseményről, de röviden itt a lényeg:

“Öten, volt középiskolai osztálytársak, barátnők, minden évben, valamikor nyár végén, ősz elején találkozunk. Férjestől, gyermekestől összegyűlünk valamelyikőnknél és együtt töltjük a napot.
Ha tehetjük, valami meglepetéssel, ajándékkal mindig készülünk erre az alkalomra. Az idén nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi legyen a tökéletes meglepetés ajándék barátnőimnek…
Épp akkor készültek el a vörös-barna illatosítható medálok első változatai.

RIKA AromaÉkszer szív motívumos medál
RIKA AromaÉkszer szív motívumos medál

A napokban kaptam egy emailt Vera barátnőmtől, amiben beszámol aromamedáljával kapcsolatos tapasztalatairól. Utólagos engedelmével megosztom veletek…

„Én az enyémet nagyon szeretem. Gyönyörű szép! Minden tetszik rajta. A mérete, a tapintása, a finoman egyszerű és kompakt formája, a természetes, meleg színe, ahogy a matt és a csillogó részletek izgalmasan kiegészítik egymást.

Most, hogy hosszabb bőrszíjat szereztem rá, már a tükörben is megnéztem – és nem gondoltam volna, de úgy érzem, nekem ez jól áll! Örülök, hogy viselhetem!

Ha levendulaolajat csöppentek rá, már jó szagom is lesz. (Bár meg kell mondanom, hogy főzésnél inkább nem használom az illatterápiás változatot, mert a hagymaszaggal eléggé ütik egymást. Olvasáshoz viszont nagyon jól társul a lenge levendula illat. Jó lenne, ha több időt szánhatnék az olvasásra, illatosan pláne. :)) Nagyon köszönöm neked ezt a csodálatos ajándékot!”

Csak még két gondolat az előbbiekhez…
1. Nem is Verától származnának e sorok „hagymaszag” nélkül… 🙂
2. Nagyon jó érzés, ha tetszik és hordják, ha valóban szeretik a RIKA AromaÉkszereket!
Köszönjük!

 

* * *

A 4 legújabb RIKA AromaÉkszer…